100%-os támogatás lakossági napelemekre

Közel hárommillió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a feltételeknek megfelelő pályázók novembertől. Megérkezett az Innovációs és Technológiai Minisztérium rég várt napelemes pályázata.

Több mint 201 milliárd forintot oszt szét az ITM lakossági pályázók között. A pénzből „szimpla” napelemes rendszereket, valamint napelemmel kombinált komplex energetikai korszerűsítést és átalakítást lehet finanszírozni.

Az igénylés legfontosabb feltételei a következők:

  • A pályázó legyen legalább résztulajdonosa az érintett ingatlannak, valamint állandó lakcímmel rendelkezzen ugyanott. A tulajdoni arány százalékos nagysága nincsen előírva és a bejelentett lakcímhez sincsen időbeni megkötés.
  • Az érintett ingatlanban állandó lakcímmel rendelkezők egy főre jutó 2020-as jövedelme ne haladja meg a 4 850 000 forintot. Ez havonta valamivel több mint 400 ezer forint – hangsúlyosan egy főre számolva, az eltartottakat is beleértve.

A támogatás kizárólag lakóházra igényelhető, üzleti célú ingatlanra nem. A családi házak mellett osztatlan közös tulajdonban lévő lakóház (ikerház, sorház) elkülöníthető, jogilag és energetikai szempontból önálló egységet képező épületére vagy épületrészére, továbbá legfeljebb hat lakásos társasházi vagy szövetkezeti ingatlanban található lakásra is lehet pályázni.

Néhány kivételtől eltekintve nem igényelhető meglévő napelemes vagy hőszivattyús rendszerek bővítésére, korszerűsítésére vagy cseréjére.

Háromféle műszaki tartalom támogatható:

  • Tetőre helyezett, saját fogyasztást kiváltó napelemes rendszer maximum 5 kWp teljesítményig. Erre legfeljebb bruttó 2 896 108 forint adható.
  • Ugyanígy maximum 5 kWp teljesítményű napelemes rendszer hibrid inverterrel, legfeljebb 5 kW-os akkumulátorral, infrapaneles vagy fűtőpaneles elektromos fűtéssel és nyílászáró-cserével. Ez maximum 9 368 464 forinttal támogatható.
  • Maximum 5 kWp teljesítményű napelemes rendszer hibrid inverterrel, legfeljebb 5 kW-os akkumulátorral és legfeljebb 9 kW teljesítményű hőszivattyús fűtési rendszerrel, nyílászáró-cserével. Ez maximum 11 559 214 forinttal támogatható.

Fontos, hogy a 2-3. esetben a teljes műszaki tartalmat meg kell valósítani.

A támogatás nem visszatérítendő, aránya pedig 100%-os. Vagyis akár a teljes beruházási költséget lefedheti. Amennyiben viszont a megépítendő rendszer drágább, akkor a pályázónak saját zsebből kell kiegészíteni a költségeket.

Sikeres pályázat esetén a napelemes rendszer engedélyeztetését a támogatói okirat kiállításától számított hat hónapon belül meg kell indítani az áramszolgáltatónál. Magát az összeget nem a nyertes pályázónak, hanem közvetlenül a kivitelezőnek fogja utalni az Államkincstár, méghozzá a munka befejezését követően, utófinanszírozással. Van lehetőség azonban előleget igényelni.

A támogatási kérelmet a www.palyazat.gov.hu oldalon, az „Egységes beléptető felület bejelentkezés” gombra kattintva és a további utasításokat követve lehet beadni. A pályázatokat több ütemben, országrészenként elcsúsztatva várja a minisztérium. Az első ütem időpontjai:

  • November 15. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye
  • November 22. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye
  • November 29. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • December 6. Budapest és Pest megye

Az Energiatakarék a piacon elérhető legjobb hibrid inverter-technológiát kínálja ügyfeleinek. A Fronius GEN24 megoldása képes a napelempanelek által megtermelt áramot az aktuális szükségletekhez igazodva a lakás konnektoraiba, az akkumulátorokba vagy a szolgáltató hálózatába irányítani. Akkumulátorral egyedülálló, 90%-os hatékonyság érhető el vele. Emellett megfelelő kiegészítőkkel áramszünet idején szünetmentes energiaellátást tud nyújtani.

Szaktanácsadóink emellett segítséget nyújtanak a pályázat összeállításában, valamint a legjobb akkumulátorok és villanyfűtési megoldások kiválasztásában. Az elektromos fűtésre való átállás ugyanis számos buktatót tartogathat: egy rossz döntéssel többszörösére nőhet a villanyszámlája. Ha minket választ, ezeket a nehézségeket elkerülheti.

A pályázatról további információkért olvassa el a kiírást, vagy keresse szaktanácsadóinkat!